Nagy Bandó András

RSS:Nagy Bandó András
Véget ért a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a Millenárisról kivonultak a kiadók, de megmaradtak gondjaik. Megmaradtak a gondjaink.
Valaha, a négy évtizedre nyúlt átkosban fogalmazott nagyjából így Verebes kollégám: mivel híres vagyok, az üzletekben azt is megkapom, amit akkor is meg kéne kapnom, ha nem lennék híres.
A minap életfogytiglanra ítéltekről szóló könyv kéziratát olvastam (talán még kézbe vehető kötet is lesz belőle), és jó pár új dolgot tudtam meg, ismertem meg új és még újabb szempontokat, olyasmit, amin érdemes elgondolkodni. Természetesen eszemben sincs mindezeket ideidézni, de volt valami, ami különösképp elgondolkodtatott, és ezzel az egy tétellel kivételt teszek.
Zöldbe borult a Mecsek észak-nyugati oldala, medvehagyma-paplan csalogatja a kirándulókat, miközben Orfűn Medvehagyma Napok lesznek április 4-én és 5-én.
Szerény mínuszokkal köszöntött be a tavasz. Gyurcsány bejelentette, hogy lemond. Itt-ott elcsukló hang, láthatóan megviseli, de – mint minden a politikában – ez is egyfajta színjáték.
Nem úgy érhető tetten a válság, hogy továbbra is megvesszük-e a kenyeret, a húst, a tejet, inkább úgy, hogy mennyi kenyeret, mennyi húst és tejet veszünk meg. Hogy ugyanannyit költünk-e színházra, filmre, újságra, könyvre, egyszóval hasznos, értelmes dolgokra, olyasmikre, amik csiszolják értelmünket, formálnak minket, és szellemünket gazdagítják.
Találkozások miatt (is) érdemes bevásárlásra indulni. Mindig sodor mellém az élet valakit. Most azzal állított meg egy hetvenes hölgy, hogy kérdezni akar tőlem valamit. A kérdésre azonban sokat kellett várnom…
Pacemakerrel és vérhígítóval síelni? Mindjárt az első nap lementem egy hosszú, pirosba hajló kékkel toldott, feketében végződő pályán.
"Mert ha egyszer azt mondja az a főkapitány, Pásztor Albert a sajtótájékoztatóján, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási 'bűncselekmény elkövetője cigány származású volt', akkor az biztos úgy van, és engem nem sért. Legföljebb az bánt, hogy így van. Én nem haragszom a kapitányra. És Neked sem kéne rögtön nekiugranod.”
 
 
  Blog
Lori:
   Hajtovány fahéjjal és mákkal
Létay Dóra:
   Az ágyban
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Kutya a határban
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Ivartalnítás
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Kutya a disznóólban
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Nem árt a szerződés
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Kutyabaj
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Kölykedzés
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Szapora szaporulat
A kutyapostás: Szűcs Gábor:
   Szaporulat sorsa
Nagy Bandó András
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…
Ha ökokuckó nyílik egy nagyváros szívében, oda illik bebújni. Már csak azért is, hogy megtudjuk, mit rejt e megnevezés. Mert a szórólap csak annyit árul el, hogy zöld lesz és élményközpontú. Meg interaktív és ökotudatos. Ráadásul játszóház.
A szezon egyik jeles debreceni idegenforgalmi látványossága a Mézeskalács Fesztivál, amit az idén immár harmadik alkalommal rendeznek meg a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.