Félkész könyv

Nagy Bandó András

A Jelenkor Kiadó első számú embere, Csordás Gábor hetekkel ezelőtt tett kísérletet arra, hogy a kiadók terjesztőkkel szembeni kiszolgáltatottságára megoldást keressen, hogy aztán együtt keressünk megoldást a megoldhatatlannak látszó helyzetre. Sokan talán nem is sejtik, hogy a megjelent könyvek bolti árának 50 %-át a terjesztők, az üzlethálózatok kapják, még csak nem is jogtalanul: eladótereket biztosítanak, eladókat fizetnek, raktároznak, miegyebek. A maradék 50 %-ból a kiadók fedezik a könyvek előállítási költségeit (tördelő, illusztrátor, korrektor, nyomda, borítótervező), és nem utolsó sorban ebből fizetendő az írói honorárium, elvégre nem kis mértékben róla, a szerzőről is szól ez a történet.

Ezen fölül a kiadó vállalja a rizikót, próbál felfuttatni ismeretlen, de tehetséges írókat és költőket, ez sem könnyű, s pláne nem veszélytelen vállalás. És eközben jött a belövés: a Libri 60 %-ra kívánja emelni az árrést. Hogy jól értsük: ha ezt elfogadnák a kiadók, a maradék 40 %-ból kellene kigazdálkodniuk az előbb említett tételeket. Mi lenne a vége? A könyvek kiadása egyszerű üzletté silányodna. A terjesztők kereskednének és keresnének (már amennyit), a kiadók elkötelezetten és odaadóan dolgoznának (minimálisra zsugorodott haszonért) az új könyveken, a tördelők, korrektorok és az illusztrátorok pedig vagy megalkudnának a kevesebb (nem emelkedő) díjazásukkal, vagy tovább csökkentenék a rizikót vállaló kiadók megmaradó százalékát, a nyomdák pedig tennék a dolgukat: közölnék, hogy mennyiért lehet ma egy-egy könyvet kinyomtatni, ott nincs apelláta. Hogy mi maradna a kiadónak? A legminimálisabb haszon, csak hogy el ne menjen a kedve a további munkálkodástól.

A könyvfesztiválon, és azóta is, sokan és sokszor kérdezték meg tőlem, mennyire érzékelhető a válság a könyvvásárlók, mondjuk úgy, az olvasók körében. A válaszom: e percben fölmérhetetlen, kitapogathatatlan. A könyvet szeretők, az újdonságok iránt érdeklődők ott voltak, jobbára vásárlóként, főként, ha volt a könyvnek jobb ára.

A vízválasztó az Ünnepi Könyvhét lesz, június 4-e és 8-a között, Budapesten a Vörösmarty téren, vidéken pedig mindenütt, ahol még vállalni merik a pavilonok fölállítását és a könyvek kínálását. Ott fog eldőlni, hogy a torkot szorító, nadrágszíj húzogató intézkedések milyen mértékben kényszerítik térdre a ma még létező könyvbarátokat és olvasókat. Ha a kiadók további harcra kényszerülnek a terjesztőkkel, akár a vásárlókon, tehát az olvasókon is lecsapódhat a hatása, jelesül az emelkedő árakkal. Olyan árakkal, melyeket már tényleg csak azok bírnak megfizetni, akik abba az elitbe tartoznak, melynek ideje sincs olvasni, épp a pénzcsinálás miatt.

Mint kiadó, bízom. Nem tehetek mást. E percben is dolgozunk két, gyermekeknek szánt köteten. Az egyik: Ami a bögyünkben van, madarak verses vallomásaival, a másik egy múltba tekintő, a vidéki élet örömeit bemutató mese: Nagyapám, nagyanyám és a vakond. A könyv megalkotása munkánk legszebb fázisa. Ekkor próbáljuk elképzelni, milyen hatást vált majd ki a pöttöm gyermekekből és szüleikből az a ragyogás, amit könyveink borítójára emelünk. Ekkor képzeljük el, hogy a könyvek lapozgatásakor miféle örömöt adunk a csöppségeknek. És ekkor számolgatjuk ki azt is, hogy mekkora összeg kerüljön a borítóra, hogy ne csak a gyönyörködés, a nézegetés legyen a jussa azoknak, akik verseket és meséket olvasnának gyermekeiknek.

Sem a könyvbarátok, sem az olvasók, sem a könyvkiadók nincsenek könnyű helyzetben. Tudom, ha minden kötél szakad, még mindig ott vannak a könyvtárak, mint mentsvárak. Az olvasó ember ott is föllelheti a számára drága könyveket. Egyet tudni kell: az oda kerülő új köteteket is a kiadóknak kellene kinyomtatniuk. A könyvkiadás olyan, mint egy félkész könyv: az eleje már olvasható, de a vége láthatatlan.