Magányomat hű társra cserélném
– Sajnos csak múló románcaim voltak, mióta elváltam. Pedig annak már húsz esztendeje. Ha egy nyugdíjasklubban összegyűlünk negyvenen, akkor jó, ha öt férfi akad köztünk, abból persze négy férj. Lehangoló az egész. A nők egymással táncolnak – legyint Mária, aki a hatvanas évei elején próbálja sínre tenni az életét. Mindez persze kényes dolog egy kisvárosban. Elég végigmennie az utcán, a kerítések mögül máris féltékeny asszonyszemek ügyelik a léptét, nehogy kipécézze magának az urukat – legalábbis Mária így érzi.
Az utolsó levél
A fiatalok közkeletű tévedése, hogy a szerelem az ő kiváltságuk. Ugyan, dehogy. Több példát is láttam már arra, hogy minden korban bárkit elkaphat a szél, ami lehet szellőcske, de válhat belőle akár tornádó. De hol ismerkedjen egy idős úr? Ha ismeretségi körében nem talál régi kolléganőt, volt szomszédasszonyt, a kifőzde Klárikáját, a néhai feleség barátnőjét (figyelem: nagyon gyakran ő jön be!), akkor ki kell lépnie a nyilvánosságra. Az internet világa számára általában idegen, de ott van az ismerősebben hangzó apróhirdetés az újságban, a levelezőklub vagy akár a nosztalgia táncklubok. Amivel egy idősebb férfi meg tud hódítani egy korban, stílusban hozzáillő nőt, az a kedvesség és a humor.
82 éves volt az özvegy, nyugdíjas jogász, amikor feladta tömör, de szellemesen megfogalmazott hirdetését egy női lapban. Összesen 147 válaszlevelet kapott. És szinte mind kedves, értelmes asszonyoktól. Na jó, egy-két kivétellel, mert akadt például egy 30 éves ajánlkozó, aki így fejezte be levelét: majd megegyezünk. Egy másik, a hirdetőnél úgy harminc évvel fiatalabb hölgy pedig nem is igen kertelt: csupán egy garzonlakást kért… De mivel az idős úr még nem esett áldozatul a szenilitásnak – no meg saját lánya is résen volt, és megszűrte a számba jöhető hölgyeket –, nem származott ebből semmi baj. Létrejött egy-két randevú, amit az öregúr fessen, fürgén abszolvált, s amúgy tíz évet fiatalodott ebben az időszakban. De mégsem talált az igazira.
S aztán, mint i-re a pont, mint tortára a tejszínhab, jött egy utolsó levél, amit Ő írt. Aki mindenben hozzáillett. És azóta, három éve együtt vannak. Nemsokára megtartják az esküvőt.
Ujlaki Ágnes
Mégsem hagyja elsikkadni a bájait, csinosan öltözik, a szemhéjára is kerül némi festék. A válása óta két-három társa akadt, egyikükkel még az összeköltözést is megkockáztatta.
Felpezsdítette az életét ez a kapcsolat, ám a családja rossz szemmel nézte a dolgot. „Mit képzel az anyánk az ő korában?!” – igy dohogtak a gyerekei, s végül a rosszallásuk miatt siklott ki a viszonya a nála jó 10 évvel fiatalabb szerelmével. Mária azonban nem adja fel, most egy hetvenes úrral bimbózik a viszonya. Igaz, az udvarló nem állít be malomkeréknyi virágcsokorral, inkább megmetszi szíve hölgyének gyümölcsfáit. A nő meg egy tányér meggyes pitével viszonozza a lovagias gesztust.
– Némi szerencsével az idősek klubjában is egymásra találhatnak a korosodók. Ám a párok ezután már többnyire elmaradoznak az összejövetelekről. A megszerzett férfit ugyanis már nem engedi a klubba a párja, nehogy a többiek lecsapják a kezéről – meséli dr. Kabát Mária, aki szívesen munkálkodik az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetségben. Az országban 1200 klubjuk van, a 80 esztendős doktornő szívesen tölti azzal a szabadidejét, hogy sorra látogatja a vidéki köreiket. Maga is egyedül él, mivel csaknem húsz éve elvált, de sokra becsüli a függetlenségét. Így mindenben maga dönthet, senki sem szabja meg, hogy mit csináljon – az értelmiségi nőknek gyakran ez az elégtétel jut.
Mi teszi partiképessé az ötvenes-hatvanas magányosokat? Itt már nem a tökéletes idomoké a főszerep. Ahogy egy asszony bevallotta: őt már az is leveszi a lábáról, ha az öregúr szépen rendbe hozott fogsort villant. A nyitottság és a bizalom megsokszorozza a pártalálás esélyeit. Ám hatvanon túl sokszor nemcsak a szívbéli szenvedély, hanem az ész, az anyagi megfontolás is az összeköltözés mellett szól. A közös élet tervezésekor néha titkon azt is számba veszik a nyugdíjasok, hogy így ketten osztozhatnának a nyomasztóan magas gázszámlán. A randevúkat pedig a gyertyafényes esték mellett közös gyógyfürdőzések teszik emlékezetessé, különös tekintettel a sajgó ízületekre.
Nézzünk tükörbe!
A párkeresésnél az is nagy súllyal esik a latba, hogy jóban vagyunk-e magunkkal. Igen fontos az önismeret is, hiszen csak így tudjuk megfogalmazni, hogy pontosan milyen kapcsolatra van szükségünk, s így lehetnek reálisak a vágyaink – véli Kánya Kata, aki könyvet is írt a társkeresésről. A harag és a bosszú rossz tanácsadó, csak akkor érdemes belekezdeni a keresgélésbe, ha lezártuk vagy meggyászoltuk az előző kapcsolatunkat, javasolja. A színésznő szerint az is érthető, ha a megállapodott korban már nem akar összeköltözni egy nő. Megbocsátható, ha néha szívesebben olvasgat egyedül, mintsem szétdobált zoknikat és gatyákat mosson naponta – ahogy feleség korában tette.

Programmal és támogatással…
Hozzászólás érkezett 39 órája