2010. március 10. | szerda
Se szeri, se száma a nosztalgiaműsoroknak a tévécsatornákon. De miért kell az idős nézőket gyakorta letudni a legolcsóbb műsorokkal?
Az Önök kérték, a Kívánságkosár és más válogatások ontják a magyar nótát, az operettet, a retro táncdalokat, meg a régi kabaréjeleneteket. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen valós igény van rájuk. Az idősebb korosztályból sokaknak lábad könnybe a szeme a „Kék nefelejcs”, a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” hallatán. S igazán jót nevetni is Salamon Bélán, Kellér Dezsőn vagy éppen Sas Józsin tudnak. A régi, háború előtti filmekkel, a tíz-húsz évvel ezelőtti sorozatokkal is nekik kedveskednek a hétvégi délutánokon. Pedig ezek sajnos – a klasszikusoktól eltekintve – gyakorta fájdalmasan blődek, egyes színésznők fejhangjától a hideg is kirázza az embert.
A raktárpolcról leemelni egy tekercset – igazán nem kerül semmibe. Miért gondolják a műsorkészítők, hogy a 60 éven felüliek könnyes mosollyal már csak visszanézni szeretnek? Költői a kérdés: hát persze, hogy azért, mert a hirdetőknek a 49. évéig számít a néző, minden reklám nekik szól, a többi csak a másodrendű „népesség”. Pedig az 50-60 év közötti lakosság az egyik legjobb fogyasztóréteg, hiszen nyugdíjba vonulásuk előtt nekik a legmagasabb a keresetük.
Úgy tűnik, a Kék nefelejcs meg a Ganxsta Zolee két véglete között elvesznek a szolíd középkorúak, az idősödő polgárok. Celebműsort csináltak például a „Legyen Ön is milliomos”-ból, cukros limonádét a két nagy kereskedelmi adó reggeli műsoraiból. Jóformán csak a Duna tévére hagyatkozhat az az idősebb néző, aki szórakoztató, de tartalmas, igényes játék- és dokumentumfilmekre vágyik.
Mindenki másnak marad Muráti Lili meg a Kék nefelejcs.
A témáról bővebben is olvashat a Szabad Föld március 12-én, pénteken megjelenő 10. számának 40. oldalán.
Előző
1
